A tegnapelőtti posztomhoz elkészítettem a folytatást,
vagyis egy ideális világban maximum ennyit kellett volna összegyűjtenem a munkahelyemen azok közül, amiket - mivel a sajátom volt, nem a munkaadóm biztosította - haza is hoztam:
- 1 csésze, 1 tányér, 1 teáskanál; filteres tea, ételhordó doboz, kulacs
- papírzsebkendő
- hajkefe, hajgumi, hajcsat
- fülhallgató, hosszabbító kábellel
- pár műanyag zacskó és szatyor
- tartalék esernyő
- papucs
Egy ideális világban ugyanis a munkaadó biztosítja a védőfelszerelést, a szükséges tisztítószereket és eszközöket, van normálisan felszerelt étkező, nem kell könyörögni egy új ceruzáért, vagy kiemelőért, vonalzóért, nem mennek pár hónap alatt tönkre a tűzőgépek, van normális fűtés, és nem kell alternatívról gondoskodni, van megfelelő irodai szék, és olyan a munkakör, hogy ne menjen bele tönkre az ember teste. Vagy ha mégis, akkor lehetőséget adnak home office-ra.
De hát nem ideális világban élünk.
Igazából szégyelltem magam, hogy ennyi mindent kellett hazacuccolnom, hiszen folyamatosan lomtalanítottam. De akárhogy töröm a fejem, nem tudok rájönni, mit nem kellett volna ezek közül bevinnem. Mindre szükség volt, mindet használtam.
Ez a két poszt arra volt jó, hogy megbizonyosodjak arról, nem bennem volt a hiba. De lassan ideje elengedni ezeket a dolgokat. Nem könnyű elszakadni egy helytől, ahol az elmúlt 30 év nagyját eltöltöttem, és időbe fog még telni, mire sikerül, de dolgozom rajta.
Az írás mindig is terápiás hatással volt rám, jelenleg is leginkább ez motivál ezzel a blogírással kapcsolatban.
